III. BOZSIK TORNA 2012
2012.05.13.
vasárnap 10 óra
Szeles, hűvös időben került megrendezésre a 2012 tavaszi 3.-ik torna.

A résztvevő csapatok nagy lelkesedéssel játszottak. Szemmel láthatóan nagyon sokat fejlődtek az ősz óta.

Gratulálink mind a négy egyesületnek és köszönönet a felkészítő edzőknek, szülőknek, szurkolóknak.
további képek ittA résztvevő csapatok nagy lelkesedéssel játszottak. Szemmel láthatóan nagyon sokat fejlődtek az ősz óta.
Gratulálink mind a négy egyesületnek és köszönönet a felkészítő edzőknek, szülőknek, szurkolóknak.
Nem érdemeltünk vereséget Padragon
2012.05.12. szombat
14 ó 30 p
Devecser SE u19 - GYULAFIRÁTÓT SE u19
3 - 1
gól: Vajda Richárd
Padragon már hozzászokhattunk, hogy semmibe veszik az utánpótlást és a Devecser elleni u19-es meccset is a focira alkalmatlan "edzőpályán" kellett lejátszani.

Nagyon fiatal csapattal érkeztünk, a standard kezdő csapatból hatan találtak valamilyen kifogást, hogy ne jöjjenek. Ennek ellenére harcosan játszottunk és próbáltuk a begyakorolt játékot játszani.
Sajnos védekezésben az eddigiekhez képest nagyon sokat hibáztunk, támadóink pedig kicsit súlytalanok voltak. Tudjuk, hogy több idő kell az új játékrendszer betanulásához és türelmesen dolgozunk tovább.
Aki részt vett a meccsen minden tőle telhetőt megtett és ezért köszönet.

16 ó 30 p
Devecser SE - GYULAFIRÁTÓT SE
2 - 1
gól: Kovács Kámán
A megye I. egyik legjobb pályáján bebizonyítottuk, hogy sokkal több van a csapatban, mint a legutóbbi hazai meccsen mutatott játék.
Stílusosan, szépen fociztunk meglepve a Devecsert. Helyzeteket alakítotunk ki, irányítottuk a meccset. Egy szerencsétlen öngól se állított meg bennünket, volt tartás a csapatban és hamar egyenlítettünk. A második félidőben is ugyanaz volt a koreográfia, mi támadtunk a hazaik pedig ha tudtak kontráztak, ha nem akkor arra rúgták a labdát amerre álltak.

Ha egy idegen téved a pályára biztos nem találja el melyik csapat játszik éremért és melyik szerepel "csak" a középmezőnyben.
Egy hibát követően egyik kontrából gólt szerzett a Devecser és utána próbálták őrizni az előnyt akár úgy is, hogy az összes labdát elrugdosták. Az utolsó negyedórára teljesen beszorultak a hazaiak és több gólt is szerezhettünk volna de nem sikerült. A legnagyobb helyzet a vége előtt az első felnőtt bajnokiján szereplő Kovács Krisztián előtt adódott, de ebből se lett gól.

Balta G. kiállítása is megér néhány szót, a hazaiak rutinos védője sípszó után messzire rúgta el a labdát és ezt tette szóvá játékosunk, mivel már volt sárgája a védőnek így kiállításnak kellett volna következni. A játékvezető megkegyelmezett neki, de ez nem volt elég hogy megúszta, még odaszólt játékosunknak, hogy "te akarsz kiállíttatni, majd én téged", majd a beadást követően eljátszotta, hogy megrúgják, amit az aszisztens a remek színészi teljesítmény miatt el is hitt és kiállították játékosunkat. Hiába kompenzált utána a spori és állította ki elhamarkodottan az egyik hazai játékost, ez már nem segít a jogtalanul kiállított játékosunkon.

Hoztuk a kötelezőt, továbbjutás a kupában
2012.05.09. szerda 17 ó
MAGYAR KUPA 2. forduló
Szentgál SE - Gyulafirátót SE
1 - 4
gól: Koller Péter
Kovács Kálmán 3 
Szép időben 30 perces csúszással kezdődött a mérkőzés, mert a hazaiak 3/4 5-kor álltak neki vonalazni, hálót felrakni és jegyzőkönyv sem készült. Ilyen előzményekkel nem csoda, hogy a mérkőzés elején többet próbálkoztak a hazaiak.
.jpg)
A fél órás várakozás és a gödrös, vakondtúrásos pályán kívül a magas fűvel is meg kellett bírkózni. A Szentgál szerzett vezetést, de egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk.

Az egy osztálynyi különbség sokkal többnek tűnt.
A második félidőre teljesen elfáradó ellenfelünknek sokkal több gólt is rúghattunk volna. A hétvégén egy sokkal nehezebb feladatot kell megoldani.
Hajrá RAC!!!
további képek itt 1 - 4